Groucho, Gummo, Minnie (az anya), Zeppo, Frenchy (az apa), Chico és Harpo, körülbelül a „Fun in Hi Skule” idején, 1913–1915 körül
A Marx fivérek(angolul: Marx Brothers)New York Cityből származó zsidó-amerikai színészcsalád, akik először bohózatokban, énekes-zenés-táncos vígjátékokban (úgynevezett „vaudeville”-ekben) arattak sikert, majd a Broadway tekintélyesebb színházai után a film világában, az 1900-as évek elejétől egészen az 1950-es évekig.
A Marx fivérek tizenhárom játékfilmje közül ötöt az Amerikai Filmintézet a legjobb száz vígjáték közé választott, az ötből kettő benne van az első tizenkettőben is. (A Kacsaleves – „Duck Soup” és Botrány az operában – „A Night at the Opera”.)
A család magja a három idősebb testvér volt: Chico, Harpo és Groucho, akik mind egy-egy jól megkülönböztethető figurát alakítottak. A két fiatalabb testvér, Gummo és Zeppo nem dolgoztak ki karaktereket ilyen mértékben, és végül elhagyták a színészi pályát, hogy más foglalkozást keressenek. Gummo egyik filmben sem szerepelt, Zeppo pedig csak az első ötben jelent meg.
… a fékhorog a katonai repülőgépekre épített olyan berendezés, melynek segítségével a leszállásnál a kifutási úthossz drasztikusan, mintegy 100 méterre csökkenthető?
… az eredetileg Jaik néven ismert folyó nevét II. Katalin orosz cárnő a Pugacsov-felkelés leverése után Urálra változtatta, mert Pugacsov első kiáltványa 1773-ban a folyó mentén élő kozákokat szólította meg?
215 éve, 1806-ban született Rottenbiller Lipót jogász,1843-ban Pest városa alpolgármestere, 1848-ban pedig főpolgármestere, Ő írta alá elsőnek március 15-én a Petőfiék vezette nép által a tanács elé terjesztett tizenkét pontot, 1865-től újra főpolgármesterré választva vezetésével kezdődött meg a főváros területének feltöltése és a város vízművének kiépítése († 1870).
Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.